2018. október 28., vasárnap

Csodálatos magyar eredménnyel mutatkozott be az új Nacra Infusion MKIII

Nemrég ért véget az F18 világbajnokság a floridai Sarasotában, ahol bemutatkozott a Nacra Infusion legújabb generációja az MKIII-as és az új decksweeper nagyvitora. Ezzel az új fejlesztésű hajóval indult a hazai bajnokcsapat Diószegi Zoltán és Jankovics Gábor is a versenyen. Velük beszélgettem az új technikáról, a versenyről és hogy milyen irányba halad jelenleg az F18 hajóosztály nemzetközi és hazai szinten.

Székely András: Előszőr is hadd gratuláljak a jó eredményhez. Sokáig az első 20-on belül mentetek, aztán kicsúsztatok és az utolsó nap végül sikerült a 20. helyett megcsípni. Hogyan értékelitek ezt?

Diószegi Zoltán (Dió): Köszönjük. Nem tartott sokáig feldolgoznunk, hogy idén sem mi vagyunk a világ legjobb F18-as vitorlázói, de azért benne vagyunk a legjobb 20-ban. Ezzel most félig üres a pohár nálam, mert visszagondolva azért jó néhány plusz pont benne maradt ebben a versenyben.

Jankovics Gábor: Dió mindig kicsit elégedetlen. Közvetlenül a tavalyi világbajnok mögött végeztünk, akinek nyilván nem ez volt a legjobb VB-je, de azért nem ajándékba kapta tavaly a címet , és 1 év alatt nem lehet elfelejteni vitorlázni, tehát Ő egy top versenyző és mi 1 ponttal végeztünk mögötte. Ráadásul ha pontegyenlőséggel lettünk volna, akkor mi kerülünk előrébb, mert nekünk volt jobb futam eredményünk. Szóval elégedettek vagyunk!

Dió: Hát igen. 4,26,26,24,34,19,30,18,11,32,25,15 futameredményeink voltak 78fős mezőnyben. Elég kiegyensúlyozottak voltunk és nagy hibát nem igazán vétettünk, még a 2 legrosszabb eldobott futamunk eredményét is bármelyik korábbi VB-nken elfogadtuk volna, de azért volt néhány futamunk amiben sokkal több volt, mint ami lett a végén. Jók voltak a rajtjaink és többször is 10-en belül értünk fel a cirkáló bójához, de sajnos megtartani nem tudtuk, csak a legelső futamban ahol végül 4.-nek futottunk be, ami az egyik legjobb VB futameredmény amit magyar csapat elért eben a hajóosztályban, ami  igaz a végeredményre is, mert ez a 20. hely minden idők legjobb magyar VB szereplése az osztályban.


Székely András: Ez az eredmény mennyire az új hajó vagy a ti érdemetek?

J.G.: Egyértelműen a mi eredményünk. Nem azért, mert nem jó az új hajó, de ennek a hajónak ez az első nagy versenye, ráadásul teljesen új volt a nagyvitorla is. Nagyon kevés levitorlázott óra van ebben a hajóban, főleg ezzel a vitorlával. Mi meg aztán tényleg csak a verseny előtt kaptuk meg néhány nappal, így nem állt rendelkezésre elég info a hajó beállításairól és nekünk sem volt időnk bevitorlázni rendesen. A Nacra kinti csapata mindenben segített, ami nagyon jól jött az elején. Elsőre azt éreztem, hogy ezt a hajót inkább erős szélre optimalizálták. Minden vitorlának lejjebb került a súlypontja. Állítható a svert dőlésszöge is, de ötletünk sem volt, hogy az mitől lesz jobb vagy rosszabb....
Mindent összevetvetve ez a verseny nem annyira a technikáról szólt mint a széltaktikáról, stratégiáról, és jó nagy faktorban a szerencséről is.
Nagyon hektikus volt a szél az öbölben.

Dió: Az új MKIII-assal mi voltunk a legjobb európai nacrás egység. Ez a VB mégsem a hajókról szólt, hanem a vitorlázó tudásról. Nagyon forgolódós, pöffös szél volt és az tudott elöl menni, aki ehhez a legjobban alkalmazkodott. Természetesen ehhez azért kellett egy jó hajó is, de a hajó magában nem elég. Nézd csak meg 1-2 top vitorlázót is meglepett az időjárás és simán tudtak a mezőny második felében vitorlázni, pl.: Mitch Booth 29,51, Mischa Hemskeerk 42, 57, de ha valaki megnézi az eredménylista elejét szinte mindenkinek van 3-4 rossz eredménye.

J.G.: Azért visszatérve az új hajóra, sok dologban fejlődött a Nacra. Egyre jobb a minőségérzet, ami a sok apró részlet precíz és minőségi kidolgozásában rejlik. Amit sok más hajónál kicsit házgyárinak érezni azt itt profi alkatrészekkel oldják meg.

Sz.A.: És milyen volt az új nagyvitorla?

Dió: Röviden? Rettenetesen kényelmetlen. El kellett volna törni a kezét annak, aki először ilyen vitorlát húzott F18-asra. 

J.G.: Dió megint túloz. Jó ez az új grósz és egyértelműen gyorsabb a réginél a legtöbb szélkörülmény között, egyedül gyenge hátszélben nem meggyőző, de abban is biztos vagyok hogy ott nekünk van még mit tanulni. Más mint a régi, vagy inkább nagyon más.

Dió: Ez így van, de mégis büntetés vele vitorlázni, mert teljesen leér a deckig és erősen korlátozza a mancsaft mozgását és a kilátást. Továbbá meggyőződésem, hogy az osztálynak sem tesz jót, ugyanúgy ahogy 8 éve a hosszú svertek. Mert plusz költségekbe verik a vitorlázókat és egy idő után úgy is mindenkinek lesz, tehát csak ideig-óráig lesz technikai fölénye valakinek, viszont ezek a fejlesztések súlyos euró ezrekkel emelték egy új hajó árát. A régi hajókról ne is beszéljünk, mert ki fog 2.000 euroért vitorlát venni egy 6-7.000 eurós hajóra?
Itthon aztán végkép nem hiányzott, eddig is nyertük a versenyeket ugyanolyan hajóval, most azt látják majd az ellenfelek, hogy technikai előnyünk van és még kevesebb az esélyük. Rajtunk kívül 1 egységnek van ilyen nagyvitorlája és nem gondolnám, hogy ez gyökeresen változni fog.

J.G.: Habár ez nem biztos. Mert van egy magyar vitorlagyártó aki kiváló minőségű vitorlákat gyárt. Többek közt a győztes csapat vitorláit is ők készítették, és a mezőnyben talán az ő vitorlájukból volt a legtöbb.


Sz.A.: Mi a nemzetközi helyzet? 

Dió: Ez az új szabású vitorla a tavalyi világbajnokságon jelent meg és rögtön megnyerték vele a VB-t. Hozzáteszem azért kis szerencse is kellett hozzá, mert az első 2 nap még gyenge szél volt és akkor 15-20 körül voltak vele, aztán ahogy elkezdett fújni hatalmas előnnyel hozták a futamokat.

J.G.: Az idei EB-re már a mezőny fele ilyen vitorlával ment. Míg mi még a hagyományossal és az erős szélben nagyon nagy volt a hátrányunk. A VB-re már szinte mindenkinek ilyen vitorlája volt kivéve 1-2 helyi egységet akik, tényleg csak azért voltak ott mert a közelükben volt a VB.

Sz.A.: Ez akkor egy további kés az F18 osztály szívébe vagy ettől fejlődésnek indulhat?

Dió: Ezt nehéz megmondani mert az Európán kívüli VB-ken mindig alacsonyabb a részvétel. Habár ha a 2012-es Los Angeles-ihez hasonlítjuk ahol 115 induló volt, akkor a mostani 78 induló mégis csak csalódás. Viszont ha a 2 évvel ezelőtti Argentinhoz hasonlítjuk ahol 51 induló volt akkor mégis csak sikeresnek mondható.

J.G.: Akárhogy is nézzük 2013. Grosetto 168 hajó volt (5 magyar egység), 2015. Kiel 168 hajó (1 magyar egység), 2017. Dánia 124 hajó (1 magyar), 2018. Florida 78 egység. Csökken nemzetközi szinten is és hazai szinten is az egységek száma. 10 évvel ezelőtt divat volt az osztályban vitorlázni, akkor indult a katamarános America Kupa is, nálunk a katamarános kékszalag, mostanra lecsengett. 

Dió: Itthon talán azért élheti másodvirágzását az osztály, mert nincs mezőny se az A-classból, se a Nacra 17-esből, ami nemzetközi szinten sok profi vitorlázót szippantott el az osztálytól. A másik oldalról meg most lettek elérhetőek a 8-12 éve megjelent második generációs F18-asok, amik már mind wave-piercing orral készültek, több a liter elöl és ezáltal sokkal könnyebb és biztonságosabb rajta vitorlázni úgy, hogy közben a hajó lényegesen gyorsabb is lett. Ezért ha valaki megvesz egy 10 éves hajót azzal egyből jöhet versenyezni úgy, hogy nem lesz számottevő technikai hátránya, pl.: az országos bajnokságot mi is egy 6 éves nacrával nyertük, a 2. helyezett egy 9 éves nacrával ment. Közben a mezőnyben pedig volt vadonatúj (olyan amivel a VB-t nyerték) és 1-2 éves hajó is.
Ennek tesz most keresztbe kicsit a fent említett új decksweeper nagyvitorla, de majd meglátjuk.

Sz.A.: És miért egyre kevesebb a magyar csapat a VB-ken?

J.G.: Azért valljuk be egy amerikai versenyre eljutni nem olcsó, és itt szeretném megköszönni a támogatást a Gordiusz-Alfa KFT és Szegő Robi barátunknak hogy segített minket ebben.

Dió: De nem csak pénz kérdés. Mi amatőrök vagyunk és októberre sok embernek elfogy a szabadsága és nem tud 2 hetet erre áldozni. Alapvetően pedig az az F18 filozófiája, hogy ez egy amatőr osztály és egy világverseny az egy nyaralás legyen, ahol a kedvenc sportodat űzheted és a versenyre jöjjön sok házaspár, apa-fia, testvér pár, stb... családi csapat is, pl.: Mith Booth évek óta a fiával vitorlázik, vagy a holland Van Dame is, mindketten bőven 10-en belül végeztek most a VB-n.
Egy trélerrel megközelíthető közeli helyszínre talán más magyar csapat is eljön legközelebb.

J.G.: Viszont sajnos jövőre se lesz közel a VB, mert az eredeti olaszországi helyszín visszalépése miatt kicsit messzebbre, Barcelonába viszik a versenyt, ami már majdnem 2.000 km, trélerrel minimum 1 nap megállás nélkül.

Sz.A.: És mi a helyzet az itthoni versenyekkel?

Dió: Most már jelentősen javult a helyzet, legalábbis ami a versenyek számát illeti. Pár éve mikor az MVSZ megszüntette a kishajós versenyek rendezését, hirtelen nem is tudtuk a helyzetet kezelni és annyi verseny sem volt az évben, hogy a hivatalos osztály státusznak megfeleljünk. Csak a Katamarán SE tartott versenyt a katamaránoknak.
Azóta beállt a sorba a földvári Spartacus is, ami így összesen már 8 pályaverseny, amihez jön még a Svert Kupa és idéntől az Ezüst Szalag túraversenyek, így aztán bőven van verseny, amiből válogathat a katamarános.

J.G.: A fő baj az, hogy nem válogat, hanem válogatás nélkül nem jön egyikre sem. Elfogyott az emberek lelkesedése, mások a prioritások. És sajnos a Kékszalagos katamarános egységek sem jönnek velünk versenyezni, pedig egyértelműen nagyon sokat tesz hozzá a hajókezeléshez. Itt büntetlenül meg lehet tanulni, amit a nagy katamaránokon csak jelentős anyagi veszteséggel. És közben nagyon élvezhető versenyeken vennének részt. Mindig mondom Diónak, hogy Ő teszi tönkre az osztályt, mert úgy tűnik ciki Diótól kikapni. Pedig nem! A régi egységek kikopnak lassan, az újak meg nem jönnek versenyezni. Rengeteg energiánk és munkánk van 1-1 új egység versenyre csábításában, de nem könnyű. És ezt tovább nehezítette, hogy a KSE Alsóőrsről Almádiba költözött, így a 2 verseny helyszín félnapi vitorlázásra van egymástól.

Dió: De azért optimisták vagyunk. Évek óta talán a jövő év lehet az, ahol megfelelő mennyiségű versennyel és a versenyeken kellő létszámmal képviseltetheti az F18 osztály magát, így megfelelve az MVSZ új osztálystátusz kritériumainak.